0

A termék bejegyzésre került a jegyzékbe

A pozsonyi KJG üzletközpont első évfordulója

24.03.2017

A pozsonyi KJG üzletközpont első évfordulója

2016.4.1-én Pozsony Vajnory nevű városrészében a Rybničná utca 49 sz. alatt ünnepélyes keretek között megnyílt a KJG új üzletközpontja. A megnyitó nyílt napok keretében zajlott le, és a részvétel meghaladta a társaság várakozásait. Tíz év előkészületi munkálatokat követően tehát megvalósult az ambiciózus projekt első fázisa. A három piros „kockára” tagolt négyemeletes épület az adminisztrációs részlegnek, a képzési központnak, a raktárnak, valamint a reprezentációs elárusítóhelynek nyújt otthont.

A pozsonyi KJG üzletközpont épülete egy egyedi építészeti projekt, és egyúttal jó példával szolgál arra, hogy miként lehet a különféle termékeket kombinálni és ezáltal megfelelni az építészek és a beruházók szükségleteinek.

Az adminisztráció épületét Qbiss One homlokzati rendszer piros elemeibe öltöztetett három monumentális rész alkotja. Az épület alapzata átlátszó, vagy nem átlátszó szigetelő Qbiss Air homlokzati elemekből van kialakítva. Szerkezeti megjelenésük és helyenként világosszürke színre változó sötétszürke üvegük jellemzi őket. Az épület egyszerűségre törekvő architektonikai tervezete a külső térelhatároló műszaki és szerkezeti megoldásával egyetemben biztosítja az energia-hatékony, korszerű és nagyminőségű homlokzatot.

A gyártórészleg és a raktárhelyiségek az épület elválaszthatatlan részét képezik, és kiegészítő funkcionális követelményekkel rendelkeznek. A gyártóberendezések épületének burkolattal történő ellátása nemcsak vizuálisan kapcsolódik az adminisztrációs részhez, hanem egyúttal a fokozott tűzállóság, hangszigetelés, vízállóság és egyéb műszaki paraméterek követelményeinek is meg kellett felelnie.

A HÁROM KOCKA

A szerzők az építészeti megoldások létrehozásánál a piros négyzetből és az alapítók nevének három kezdőbetűjéből álló cég logójából indultak ki. Egy kifejező anyagi megoldású adminisztratív épületet hoztak létre, és a három betű szimbólumát már a bekötőútról feltűnő, figyelemkeltő három piros kocka alakjában fejezték ki.

Kép

Ing. arch. Juraj Almássy

Kép

Ing. arch. Peter Bouda

Kép

Ing. arch. Richard Čečetka

Kép

Ing. arch. Ivan Masár

„Építészcsapatunk e megrendelésnél szorosan együttműködött a KJG társaság tulajdonosával” mondja el Peter Bouda építész, majd folytatja: „Nagy elvárásai voltak nemcsak a tervezet találékonyságára, valamint az egész és a részletek megjelenítésére vonatkozóan, de velünk együtt személyesen felügyelte a műmegvalósításának minőségét. Az építkezés egyes részeit szállító hagyományos piaci szereplőkkel kombinálva - amelyek közül a legmeghatározóbb, és a külső tér végső művészeti és építészeti kifejezéséhez döntőjelentőséggel bíró társaság a saját Qbiss Air és Qbiss One progresszív rendszereivel a TRIMO volt – olyan építészeti alkotás jött létre, amely a társadalomban, úgy a laikusok, mint a szakemberek között is nagyon pozitív visszhangra talált, ami az egész megvalósítást végző csapatot büszkeséggel tölti el. Mi építészek azt gondoljuk, hogy a jövőben még lesz lehetőségünk a TRIMO műszakilag progresszív és vonzó rendszereit a mi jövőbeli projektjeinkben alkalmazni.“


24.03.2017
Ossza meg az újdonságokat

További újdonságok

KJG FALZ profil – kettős állókorcos fedés
23.09.2025

KJG FALZ profil – kettős állókorcos fedés

UNI tetőgerinc-szellőző elem – egy megoldás mindenre
29.05.2025

UNI tetőgerinc-szellőző elem – egy megoldás mindenre

W.15 ereszcsatorna rendszer mostantól szögletes kivitelben is
29.05.2025

W.15 ereszcsatorna rendszer mostantól szögletes kivitelben is

PROFIROLLE – Perforált szalag professzionális használatra
14.04.2025

PROFIROLLE – Perforált szalag professzionális használatra

ALUCINK – újgenerációs anyag az Ön projektjeihez
14.04.2025

ALUCINK – újgenerációs anyag az Ön projektjeihez

Az eredeti CSOKO jobb, mint az eredeti
14.04.2025

Az eredeti CSOKO jobb, mint az eredeti

Fali esővízgyűjtő tartály, 300 l
09.09.2024

Fali esővízgyűjtő tartály, 300 l

Vízlopó tömlővel és gombbal
09.09.2024

Vízlopó tömlővel és gombbal

Javító spray KJG 400 ml
09.09.2024

Javító spray KJG 400 ml

UNI platform OB M10 méretű bilincs rögzítéséhez
02.04.2024

UNI platform OB M10 méretű bilincs rögzítéséhez

Szigetelő tiplik
18.03.2024

Szigetelő tiplik

KJG – 30 év QUALITY
26.07.2023

KJG – 30 év QUALITY

Van kérdése?

Szeretne érdeklődni termékeinkről vagy szolgáltatásainkról?

Newsletter

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és kapjon rendszeresen hasznos információkat a KJG termékekről.